Az Országház építésének története
Ma már el sem tudjuk képzelni a Duna-partot nélküle, pedig "csak" száz éve ékesíti teljes pompájában a fővárost. Hogyan született, miért épp ilyen lett és milyen lehetett volna az ország háza? A cikk az Országház megszületésének történetét mutatja be, a tervektől a megvalósulásig.
Az ötlet megszületik
A Pollack-féle elképzelés szerint így nézett volna ki a magyar parlament:
Pollack terve azonban feledésbe merült, mert az 1843/44. évi országgyűlés elvetette, mondván, hogy túlságosan nagy költségeket igényel a felépítése. Ugyanakkor a terv elvetésében közrejátszhatott az is, hogy jobbnak látták, ha nemzetközi pályázatot hirdetnek meg a tervek elkészítésére.
Tervek vetélkedése - avagy milyen lehetett volna a magyar Parlament
A pályázati kiírás 1844 nyarán jelent meg, s november végi határidővel várta a terveket a lipótvárosi Új piac területén (a mai Erzsébet téren) felépítendő Országházra. A tervek azonban hiába érkeztek. A következő országgyűlésen (1847/48) a forradalmi események sodrában nem jutott alkalom az elbírálásukra. A szabadságharc bukása után pedig elvesztette aktualitását az ügy. A számos, Európa jeles építészeitől beérkezett pályázat java része nyomtalanul eltűnt. Tudomásunk van Van der Nüll és Sicardsburg (félköríves stílus), A.R. Riegel (klasszicizáló terv), Wilhelm Stier (gótikus fantázia-építmény), Alois Piscl (klasszicista), Lemberg (3 kerek épület), Metzger és Feszl Frigyes (orientalizáló félköríves stílus) pályázati terveiről, de nem mindegyikük adta be végül a kész tervet.
Van der Nüll és Sicardsburg Országház-terve, 1844.
Wilhelm Stier pályaterve
A második pályázat - 1882
Évtizedeket kellett várni az újabb pályázat kiírásáig. Bár a téma már az 1861. évi országgyűlésen újra napirendre került, egyelőre csak egy ideiglenes Képviselőház felépítésére írtak ki pályázatot, melynek elbírálása megint csak évekig halasztódott. Végül 1865-ben Ybl Miklós tervei alapján láttak neki a képviselőház felépítéséhez a Sándor utcában. A neoreneszánsz épület egészen 1902-ig, az új Országház átadásáig szolgált a törvényhozás helyéül.
1880-ban végre megszületett a döntés az állandó Országház építéséről: a pályázati kiírás felsorolja a szükséges helyiségeket, műszaki elvárásokat, az épület helyéül pedig a mai Országház helyét, a Kossuth teret (akkoriban Tömő tér), a Duna-partot jelöli meg. A pályázatra többek között az alábbi tervek érkeztek:
Évtizedeket kellett várni az újabb pályázat kiírásáig. Bár a téma már az 1861. évi országgyűlésen újra napirendre került, egyelőre csak egy ideiglenes Képviselőház felépítésére írtak ki pályázatot, melynek elbírálása megint csak évekig halasztódott. Végül 1865-ben Ybl Miklós tervei alapján láttak neki a képviselőház felépítéséhez a Sándor utcában. A neoreneszánsz épület egészen 1902-ig, az új Országház átadásáig szolgált a törvényhozás helyéül.
1880-ban végre megszületett a döntés az állandó Országház építéséről: a pályázati kiírás felsorolja a szükséges helyiségeket, műszaki elvárásokat, az épület helyéül pedig a mai Országház helyét, a Kossuth teret (akkoriban Tömő tér), a Duna-partot jelöli meg. A pályázatra többek között az alábbi tervek érkeztek:
Végleges döntés - vég nélküli viták
Az érvvel szemben Steindl Imre így foglalt állást:
"Az egész épületet góthikus stílusban terveztem. A középkornak e remek stílusa... lelkesedést keltő tökéletes szépségeivel, magasba törekvő határozott formáival az anyagi világnak a szellemi világgal való összeköttetését legszebben jeleníti... Én az új országháznál új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igen is arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be."
Tömeg, stílus és elhelyezés is szimbólumértékű volt tehát: az épület két hatalmas szárnya a felső- és az alsóháznak adott helyet, a történetiséget sugalló neogótikus stílustól idegen központi kupola a két ház egységét jelképezi, elhelyezésében pedig érvényesül a gyakori szempont: a törvényhozás az uralkodói palotával átellenben legyen. Budapesten az ugyan nehezen volt megoldható, lévén a királyi palota a budai Várban, de a pesti Duna-parton elhelyezkedő Országház a maga kupolás tömegével jó városépítészeti ellenpárját adja a budai Várpalotának.
"Az egész épületet góthikus stílusban terveztem. A középkornak e remek stílusa... lelkesedést keltő tökéletes szépségeivel, magasba törekvő határozott formáival az anyagi világnak a szellemi világgal való összeköttetését legszebben jeleníti... Én az új országháznál új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igen is arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be."
Tömeg, stílus és elhelyezés is szimbólumértékű volt tehát: az épület két hatalmas szárnya a felső- és az alsóháznak adott helyet, a történetiséget sugalló neogótikus stílustól idegen központi kupola a két ház egységét jelképezi, elhelyezésében pedig érvényesül a gyakori szempont: a törvényhozás az uralkodói palotával átellenben legyen. Budapesten az ugyan nehezen volt megoldható, lévén a királyi palota a budai Várban, de a pesti Duna-parton elhelyezkedő Országház a maga kupolás tömegével jó városépítészeti ellenpárját adja a budai Várpalotának.
Az eredeti terv szerint az új Országház átadása az 1896. év, a millenniumi ünnepségek csúcspontja lett volna. Az pályázat határidejére beérkezett 19 terv elbírálása, az építkezés nehézségei és a módosítások azonban túllépték az időkeretet (és a tervezett költségvetés határait is), így az épület véglegesen, kívül-belül csak 1904-re készült el. A millenniumi ünnepségek alkalmával csupán a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket hozták be az épületbe. Ám a kész épület sem nyűgözött le egyhangúlag mindenkit, sőt:
"Mert ha igaz, hogy az építészet megfagyott zene, akkor a mi országházunk a legkellemetlenebb kakofónia, amelyet valaha zenekarból, egy ügyetlen karmester kihozott."
(Bobula János, építész, Budapesti Építészeti Szemle)
"Hogy és mint lehetséges, hogy ugyanaz a Steindl Imre, ki ennek a parlamentnek dunai homlokzatát s gyönyörű kupoláját kieszelte, belekeveredhetett abba a példátlan, a más szavára el sem hihető, puszta leírásra elképzelhetetlen barbárságba, amit e parlament belső ornamentikája képvisel. Az ízléstelenség e gigászi voltához képest eltörpül minden egyéb kifogás az új Ház impraktikus volta s költséges építése ellen."
(Ignotus, A Hét)
"Botrányos dolog, hogy az előcsarnokban, társalgókban, lépcsőcsarnokban éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobroknak nevezett figurák vannak. Ezeknek semmi helyük ott!"
(Papp Zoltán, képviselő)
(Bobula János, építész, Budapesti Építészeti Szemle)
"Hogy és mint lehetséges, hogy ugyanaz a Steindl Imre, ki ennek a parlamentnek dunai homlokzatát s gyönyörű kupoláját kieszelte, belekeveredhetett abba a példátlan, a más szavára el sem hihető, puszta leírásra elképzelhetetlen barbárságba, amit e parlament belső ornamentikája képvisel. Az ízléstelenség e gigászi voltához képest eltörpül minden egyéb kifogás az új Ház impraktikus volta s költséges építése ellen."
(Ignotus, A Hét)
"Botrányos dolog, hogy az előcsarnokban, társalgókban, lépcsőcsarnokban éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobroknak nevezett figurák vannak. Ezeknek semmi helyük ott!"
(Papp Zoltán, képviselő)
A 19 év alatt, 37 183 943 koronából épült Országháza a korabeli bírálatok ellenére ma már kétség kívül nemzeti büszkeségünk, s fővárosunk egyik legnagyobb, legfeltűnőbb, legszebb épülete.
Az Országház építésének története
Kislexikon
Alcsúton mintagazdaságot rendezett be, és szorgalmazta a műszaki oktatás első magyarországi intézményének, az Ipartanodának a felállítását (később róla nevezeték el a Műegyetemet). Műszaki érdeklődésének bizonyítéka a Gellért-hegyi egyetemi csillagda, a kőbányai próbavasút, a Lánchíd, a Pest és Vác közötti vasút ügyének felkarolása, valamint együttműködése Széchenyi Istvánnal. Fontos szerepe volt Pest-Buda fejlesztésében, a Lipótváros kiépítésében, a Szépítési Bizottmány megalakításában, a Nemzeti Múzeum felépítésében és a klasszicista építészet felvirágoztatásában. Épített és építtetett, támogatta az új kezdeményezéseket: ő volt a Kereskedelmi Bank első részvényjegyzője. Bőkezű mecénásként is számon tartjuk.
Pollack Mihály - Bécs, 1773. aug. 30. - Pest, 1855. jan. 5. Építész, a magyar klasszicista építészet legnagyobb mestere. Bővebben itt olvashatsz róla: http://magyarok.sulinet.hu/nagymagyarok/legismertebb/pollack.html
Rusztikás-kváderes - Kváderkő: hasáb alakúra faragott szabályos építőkő, amelynek felülete a homlokzat síkján látható marad. Rusztika: faragatlan terméskő.
Sicardsburg - Ágoston, osztrák építész, szül. Bécsben 1813 dec. 6., megh. Weidlingben (Bécs mellett). 1868 jún. 11-én. 1844. tanár a bécsi akadémián; Van der Nüll Edével építette Bécsben az arzenált, az operaházat stb.
Feszl Frigyes - (1821-1884) Építész, festő- és grafikusművész. Pesti céhes képzés után 1839-től a müncheni képzőművészeti akadémián tanult. Itthon előbb Gerster Károllyal és Kauser Lipóttal együtt fogott nagyobb vállalkozásokba, majd 1854-től egyedül tevékenykedett. 1855-ben részt vett a bécsi Votivkirche tervpályázatán. A pesti Kálvin téri templom gótizáló síremléke és a vízivárosi Kapucinus-templom és zárda mellett szállodák építésére is vállalkozott. Főműve az 1859-1865 között felépült új pesti Vigadó. Olvashatsz még róla a http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/23het/muvtori/muvtori23.html oldalon, a magyar romantika építészetéről szóló, átfogó írásban.
Ybl Miklós - (Székesfehérvár, 1814. ápr. 6. - Bp., 1891. jan. 22.): építész. A bécsi polytechnikum elvégzése után 1832-től Pollack Mihály, 1836-tól Koth Henrik irodájában dolgozott. 1840-től a müncheni akadémián, majd Itáliában képezte tovább magát Hazatérve Pollack Mihály fiával, Ágosttal társuk; közösen építették át gr. Batthyány Lajos ikervári kastélyát, majd Károlyi György és Ede megbízásából építette azok fóti és radványi kastélyát, a kaplonyi és fóti templomot. Első nagy alkotásai a keleti elemekkel tűzdelt romantikus román stílus képviselői (fóti r. k. templom, bp.-i lovarda, a Múzeum krt. 7. sz. alatti ún. Unger-ház stb.). Bár a román formákkal később sem szakított (Bakáts téri templom; 1865 - 70), második itáliai tanulmányútja hatására, 1860-tól az olasz reneszánsz stílus újjáteremtésének kérdése foglalkoztatta. Művészete korai és érettebb szakaszában egyaránt kiváló neoreneszánsz stílusú alkotásokat hozott létre a Budai Takarékpénztár épülete, Puskin utcai mágnáspaloták, a Bródy Sándor utcai régi Országház, ma Olasz Kultúrintézet, Bankpalota az Egyetem és Reáltanoda u. sarkán stb.). Nagy jelentőségű középítkezései szinte meghatározói voltak Budapest városképének. Olvashatsz még róla a http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/23het/muvtori/muvtori23.html oldalon, a magyar romantika építészetéről szóló, átfogó írásban.
Hauszmann Alajos - (1847-1926) a századforduló legelismertebb hazai mestere. Műegyetemi professzorként igen jelentős oktatói tevékenységet fejtett ki. Mint vállalkozó nagy létszámú irodát tartott fenn, s ott építészek egész nemzedéke nevelődött fel mellette. Kezdetben a kortársak többségéhez hasonlóan neoreneszánsz stílusban dolgozott.
A kilencvenes évek elejétől - millennium idejének pompaigényét kiszolgálva - áttért a sokkal gazdagabb hatású, látványosabb neobarokkra. Így épült a főművei között számon tartott Igazságügyi palota (a Kúria, ma Néprajzi Múzeum) az Országház téren, s így építette ki a budai Várban a Királyi palota együttesét.
Később a stílusa kissé leegyszerűsödött. Anélkül, hogy a barokk jellegű plasztikus formálást elhagyta volna, megpróbált közeledni az akkor bontakozó modern építészet tárgyilagosabb szemléletmódjához s azzal együtt a szecesszióhoz is. Ennek a kevert stílusú késői korszaknak jellegzetes műve s egyben Hauszmann utolsó nagy alkotása a Műegyetem központi épülete.
Schikedanz Albert - (1846-1915); Karlsruhéban és Bécsben tanult, majd Budapesten Szkalnitzky Antal és Ybl Miklós irodájában dolgozott. Első sikere a pályázat útján elnyert Batthyány-síremlék. Fő művei közé tartozik a Műcsarnok és Szépművészeti Múzeum épülete (1900-1906), és a Millenniumi emlékmű architektúrája. 1880 és 1902 között az Iparművészeti Iskola tanára volt. Festőként 1880-tól állított ki.
Otto Wagner - A bécsi jugendstilépitészet mestere 1841. Július 13-án született egy jegyző fiaként Penzingben. Tanulmányai melett Siccardsburg munkáival ismerkedik és van der Nüllel kapcsolatba lép. Később többek között Theophil Hansennek dolgozik. 1864ben Otto Wagnert professzorrá és főépitéssze nevezik ki. 1899-ben belép a bécsi szecesszióba, melyet 1905-ben Klimttel, Hoffmannal és Moserral együtt el is hagy.
Munkái közé tartozik a városi vasút, a bécsi postahivatal és a "Am Steinhof" templom.
1918. Április 11-én Bécsben hal meg.
Steindl Imre - (Pest, 1839. okt. 29. - Bp., 1902. aug. 31.): építész, műegyetemi tanár, az MTA l. tagja (1898). Tanulmányait a budai műegyetemen 1859-ben és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte.1870-től tanár a budai műegyetemen. Eklektikus művész, kinek érdeklődése előbb a reneszánsz, utóbb a gótika formavilága felé fordult. Főbb művei: a bp.-i új városháza (1870 - 72, Váci u. 62 - 64.), a Múzeum körúti egy.-i épület (1880 - 83), a bp.-i, Rózsák tere plébánia templom (1897 - 1900) s mindenekelőtt a neogótikus Országház (1884 - 1904), mely az angol gótikát és részben barokk elemeket ötvöző kialakításával egyedi jellegével a korabeli parlamentépületek kiemelkedő példája. Több műemlék restaurálása is fűződik nevéhez, így a vajdahunyadi váré (1870 - 74). a szegedi ferences templomé (1876), a kassai székesegyházé (1877) stb. Olvashatsz még róla a http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/23het/muvtori/muvtori23.html oldalon, a magyar romantika építészetéről szóló, átfogó írásban.
ephemer - görög eredetű szó, jelentése: gyorsan elmúló, kérészéletű.
Túl a százon
Országházunk története
Szöveg: Szabó Viola
Fotók: Magyar Turizmus RT, Budapesti Turisztikai Hivatal,
Kiscelli Múzeum, Világjáró Magazin
A cikk összeállításához szakmai segítséget nyújtott: Árvai Péter és Sisa József
Országházunk története
Szöveg: Szabó Viola Fotók: Magyar Turizmus RT, Budapesti Turisztikai Hivatal, Kiscelli Múzeum, Világjáró Magazin
A cikk összeállításához szakmai segítséget nyújtott: Árvai Péter és Sisa JózsefKevés épületünk van, amelynek világra jöttét ilyen nagy várakozás előzte volna meg, s amelynek életútja mégis annyira nehézkesen, döcögősen indult volna, mint az Országházé. Bár építésének gondolata már a reformkorban megfogant a honatyák fejében, jó háromnegyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy hosszas vajúdás után végre megszülessen a nagy mű, kibújjanak az utolsó tornyocskák is, és az "Ország Háza" elégedetten csodálhassa meg magát a Duna tükrében. Ma már túl van a százon, de bájából mit sem veszített: még mindig ő a pesti Duna-part büszkesége.
BÁR A MAGYAR Országgyűlés Európa egyik legrégibb parlamentjei közé tartozik, annak állandó otthona, az Országház csupán a XX. század első éveire épült fel. A gyűléseket kezdetben még Isten szabad ege alatt tartották, leggyakrabban a Rákos mezején. Később, a mohácsi vész után kezdett tető alá vonulni az ország ügyeit megvitató sokaság: üléseztek Sopronban, Besztercebányán, Nagyszombaton, a XVIII. századtól kezdve pedig leginkább Pozsonyban, valamint a budai várban, a klarissza apácák egykori kolostorának átalakított falai között, ennek emlékét őrzi mind a mai napig az Országház utca neve is. 
A TÖRVÉNYKEZÉS házának megépítésére tett formális javaslat először az 1830-as országgyűlésen hangzott el, 1843-ban pedig a reformellenzéki politikusok azzal az igénnyel is előálltak, hogy az Országgyűlésnek Pest-Budára kellene költöznie. Az Országház építésére tett javaslat azonban akkor még következmények nélkül maradt, hasonlóan az ezt követő fél évszázad erőtlen próbálkozásaihoz. Pedig voltak ígéretesnek tűnő intézkedések is. 1844-ben például egy nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Országház építésére, amely nem csak a hazai szakemberek figyelmét vonta magára. A pályázatra - amely akkor még az Új piac helyét, a mai Erzsébet-teret jelölte ki - összesen 42 tervezet érkezett, de ezeket a viharos történelmi események miatt már nem bírálták el.
A BACH-KORSZAKBAN az Országház építésének terve még tovább tolódott. Később, a Habsburg-kormányzat megrendülésével aztán ismét nagy hasznát látta volna az ország egy állandó épületnek, mert ilyen nem lévén a képviselőház és a főrendiház kénytelen volt egyik helyről a másikra hurcolkodni. Az idő szorításában ekkoriban csupán egy ideiglenes Országház építésére nyílt reális esély: 1866-ra elkészült a Sándor utcai palota (ma: Olasz Kultúrintézet), amely a képviselőház üléseinek adott otthont, míg a felsőház a szomszédos Nemzeti Múzeum nagytermében tanácskozott. A sors fintora, hogy az ideiglenesnek szánt épület nem kevesebb, mint harminchat évig szolgált az Országgyűlés otthonául, s a képviselők a korabeli feljegyzések szerint kissé vonakodtak is beköltözni az újonnan elkészült Duna-parti palotába, amely mind méreteivel, mind díszítésével idegennek tűnt a régi "barátságos fészek"-h ez képest.1880-BAN AZTÁN jelentős fordulat következett be: az Országház építésének terve - jó ötven évvel az első javaslattétel után - végre törvényerőre emelkedett. Az építésről szóló törvénycikk megszabta, hogy az épületet a Duna-parton, a lipótvárosi Tömő téren (ma: Kossuth tér) kell megépíteni, és ismét nyilvános, nemzetközi pályázatot kellett kiírni. A 19 beérkezett pályamű közül Steindl Imre terve nyerte el legjobban a pályázat lebonyolítására felállított Országos Bizottság tetszését.
PERSZE EURÓPA és a tengerentúl nagyvárosaiban ekkoriban már javában álltak a helyi törvényhozást szolgáló épületek: Párizsban 1793 óta működött az Assemblée Nationale; Washingtonban 1827-ben, Londonban 1865-ben, Athénban 1842-ben, Ottawában 1867-ben, Rómában 1871-ben, Bécsben 1883-ban, Berlinben 1898-ban fejezték be a Parlament építését. Mindezek ellenére a korabeli közvélemény mindössze két nagy, modern parlamentet tartott számon Európában, melyek egyaránt példaképül - vagy éppen versenytársul - szolgálhattak a budapesti Országház tervezőinek: a neogótikus londoni, és a klasszikus görög stílusban épült Bécsi Parlamentet. 
STEINDL neogótikus Országház-terve sok tekintetben a Londoni Parlament példáját követte, de ami a pályázatot elbíráló bizottsági tagok szemében megnyugtatónak tűnhetett, az sok kritikus számára egyenesen elfogadhatatlannak bizonyult. A nyertes terv ugyanis országos vitát szított, s még a képviselőházon belül is nézetütköztetésekhez vezetett. Ellenzői részben annak hihetetlen költségei ellen háborogtak, mások az épület stílusával nem tudtak megbarátkozni, mondván, hogy a neogótika idegen, németes minta, amely sehogy sem illik a magyar építészethez, kiváltképp nem ahhoz az épülethez, amely az "Ország Házá"-nak készül. De a döntésen mindez már nem változtatott, s bár Steindlnek jelentős módosításokat kellett végrehajtania az eredeti terven, az általa megálmodott palota építése 1885-ben elkezdődhetett.
AZ ORSZÁGHÁZ helyéül kijelölt Tömő-tér a város akkori belterületének peremén helyezkedett el, és a Vízművek tulajdonában volt, amely itt kutakat működtetett. A Duna közelsége és a vízvezetékek miatt a tér talaja meglehetősen nedves, süppedékes volt, az építkezés előmunkálataiként a talajba két sor vörösfenyő-cölöpöt vertek vízzárónak, feltöltötték agyaggal, arra pedig egy hatalmas, 2-2,4 méter vastagságú betontányért helyeztek alapozásképpen. Az építkezés a vártnál lassabban haladt, s az előirányzott tíz év helyett majdnem a dupláját, tizenhét évet kellett várni az épület átadásáig. 
1896-RA, a Millenniumi Kiállítás idejére tehát még nem volt kész Országház, de megfeszített munkával sikerült olyan állapotba hozni azt, hogy június 8-án az Országgyűlés alsó- és felsőháza a kupolateremben megtarthatta ünnepi ülését. Ekkor hozták át először a koronázási jelvényeket is - akkor még ideiglenesen - az Országházba. S a ház, amelynek képe valaha a nemzeti függetlenség szimbólumaként lebegett a létrejöttét sürgetők előtt, egyre inkább az Ezeréves Magyarország történelmének lett a foglalata: a 96 méteres kupola, az oszlopcsarnok 96 lépcsője a jeles dátumra emlékeztette a hazafiakat, a szobrok pedig múltunk hajdani szereplőit vonultatták fel a látogatók szeme előtt. 
AZ ORSZÁGHÁZ a korszak egyik leghatalmasabb beruházása volt: a tervezett 18,5 millió korona helyett (9 millió forint) - amely az tervezett eredeti összegnek már eleve a duplája volt - 38 millió aranykoronába került. Persze ha megnézzük az épület méreteit és díszítését, egyáltalán nem csodálkozunk: a 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupolánál 96 méter magas épületnek 15 belső udvara, 27 kapuja és 28 lépcsőháza van. A falak külső díszítésére félmilliónál is több díszkövet és közel kilencven szobrot faragtak, míg az épület belsejében 152 szobrot találunk, a díszítéshez használt 22-23 karátos arany ösz-szmennyisége pedig eléri a 40 kilogrammot.
AZ ÉPÜLET fűtő- és szellőző berendezése a maga idejében a legmodernebb műszaki megoldásnak számított Európa-szerte. A távfűtésre szolgáló gőzkazánokat egy külön épületben, a mai Balassi Bálint utca egyik bérházban helyezték el, s innen vezették át föld alatti csöveken az Országház termeibe. Az épület szellőzését úgynevezett gravitációs szellőzési rendszerrel oldották meg: a Parlamenttől mintegy 250 méterre felállított légbeszívó kutakon át nyáron hűs, télen langyos levegő érkezett a falak közé. E díszkutak eredetileg a mai Kossuth- és Rákóczi-szobor helyén álltak, s azok felállítása után, az 1920-as évek végén kerültek mai helyükre, 20 méternyire az épülettől. Ezzel azonban a rendszer tönkre is ment, hiszen a jelentősen lerövidült föld alatti szakasz már nem volt képes lehűteni a levegőt, így sokáig a légcsatornákba helyezett hatalmas jégkockáktól várták - sajnos hiába - az enyhülést, mindaddig, amíg 1992-ben pótventillátorokat építettek be.
MÉLTÁNYLANDÓ, hogy az építkezésnél a kivitelezők igyekeztek minden lehetséges részletet hazai alapanyagokból és magyar mesteremberek keze munkájával létrehozni, ami nem csak ideológiai szempontból volt fontos, hanem mert hatásukra egész iparágak lendültek fel. A hatalmas építkezés többek között fejlesztőleg hatott a márványbányászatra és az izzógyártásra, a Zsolnay gyár pedig külön a Parlament építtetőinek kérésére állította elő a pirogránitot, amelyet azóta sok épület díszítésénél felhasználtak. Akadnak azonban olyan épületrészek is, amelyek messze földről kerültek ide. A Díszlépcsőházban találunk 8 gránit oszlopot, amelyeket a svéd király ajándékozott fővárosunknak. Ezekből a világon összesen 12 darab van, a többi 4 a Londoni Parlamentben található. Érdekes emellett a főemelet könnyű fajsúlyú műmárvány burkolata is: olasz mesterek készítették, s a mai napig nem lehet tudni, hogy milyen titkos eljárással.Az újkori történelem sajnos az Országház fölött sem repült el nyomtalanul. A bámészkodó szemek elől elrejtve ugyan, de még ma is ott húzódnak a mélyben az egykori óvóhelyek, ott árulkodnak a golyónyomok a falakban, és állnak még a '45 utáni időszak építészeti "remekei", a vaskos választófalak, és a számozott faajtók, amelyekkel a ház akkori urai beépítették a tágas folyosókat és hatalmas tereket. De amit olyan nagy gonddal készítettek annakidején a szorgos kezek, az ma, száz év elteltével is szemet gyönyörködtető, csodálatra méltó alkotás, melynek minden apró részlete megragadja a látogató figyelmét.
Az Országház
"A hazának nincsen háza" - írta 1846-ban keserûen a magyar polgárosodás hõskorának egyik legnagyobb költõje, Vörösmarty Mihály. A honfoglaló Árpád vezér unokái valóban sok évszázadon át úgy hoztak törvényt, hogy nem volt állandó szállása az országgyûlés nek. De erre nem is volt szükség, hiszen õk maguk - a fõpapok, bárók, nemesek és városi polgárok - voltak az "ország", amerre õk jártak, ítéltek, tanácskoztak, ott volt a "haza". Ám az államalapító nagy király, Szent István óta éppen Vörösmarty nemzedékének idején - a reformkorban, s az azt követõ, 1848-as forradalom éveiben - fordult a legnagyobbat a magyar történelem kereke. A gazdasági szükségletek, a társadalmi küzdelmek és a kulturális ösztönzések következményeként a társadalom kiváltságolt százezreibõl és alávetett millióiból ekkoriban formálódott ki az a történelmi közösség, amelyet magyar nemzetnek nevezünk. A Szé- chenyi István és Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és Petõfi Sándor kezével, szavával alakított "ország- nak", az õk és legjobb társaik önfeláldozó munkájával tudatosan szervezett "nemzetnek" pedig már nagyon is szüksége volt arra, hogy saját háza legyen. A budai hegyen magasodó királyi várpalota töme- gének ellensúlyaként lent, a pesti Duna-parton. Az alattvalók fölött beláthatatlan magasságokban trónoló uralkodói akarat helyett az országlakosok önkormányzatának, saját sorsukról való demokratikus döntéseiknek ünnepélyes helyszíneként és lelkesítõ szimbólumaként.Felépül a "haza háza"
Soprontól Szabolcsig, Besztercebányától Szegedig, Nagyszombat tól a Rákos mezejéig sokfelé ülésezett a magyar rendi országgyûlés az elmúlt ezredévben. A 18. századtól jobbára a Bécshez közeli Pozsonyban. Többször felvetõdõ javaslat megújításaként itt hangzott el 1843 júliusában az a reformellenzéki indítvány, hogy a törvényho- zásnak a formálódó régi-új fõvárosba, Pest-Budára kellene költöznie. Szeptember folyamán országgyûlési bizottság vette kezébe a ház ügyét, és a Pest városával folyó sikeres egyeztetõ tárgyalásokra utalva nem kisebb tekintély, mint a jövendõ miniszter, Klauzál Gábor jelen tette ki, hogy "hely lévén, az ige testté fog válni". Ám a következõ évben kiírt tervpályázat díjaiért - avagy csak beadott pályamûveik visszaszerzéséért - még a hatvanas években is hiába instanciáztak a résztvevõk! Amire végre törvény született az országházról, nemcsak a test lett egészen más, mint amilyennek négy évtizeddel korábban elképzelték. Az ige - a népképviselet és az annak felelõs kormányzás eszméje - is másképp csengett a század végén, az akut válság korszakába lépõ dualizmus éveiben, mint reformkori születésekor, a polgárosodás még nyitott alternatívái idején. Az 1882-ben kiírt újabb tervpályázatot Steindl Imre[32k] (1839-1902) mûegyetemi tanár nyerte meg. Nemzedéktársaihoz hasonlóan õ is úgy vélte, hogy korának építészeti problémáit úgy oldhatja meg a legjobban, ha - a modern technika segítségével - régmúlt korok stíluselemeibõl viszonylag szabadon állítja össze alkotásait. Ez a historizmus a felvilágosodás óta hódított a mûvészetekben, elõbb az antik görög és római stíluseszményt újrafogalmazó klasszicizmus, majd a romantika keretében, immár a középkor és a koraújkor építészeti formavilágának újraalkalmazásához nyújtva teret. A mûvészek egy csoportja valódi rekonstrukcióra, "tiszta" neoromán, neoreneszánsz vagy neobarokk alkotások létrehozására törekedett. Más mûvészek a nagy stíluskorszakok alapformáinak keverésével próbálkoztak, ám az így kialakuló eklektika is - néhány jelentõs kivételtõl eltekintve - a romantikus tartalom elmúltával mûvészi zsákutcába torkollott. A történeti formák építészeti közhellyé koptatása ugyanis idõvel lehetetlenné tette, hogy hitelesen hordozhassák az épületben kifejezhetõ emberi értékeket, mara- dandó mondanivalót. A mûvészettörténetírás és sokezer látogató közös véleménye, hogy Steindl Imre pompás Országháza[73k] a historizáló eklektika szerencsés kivételei közé tartozik. Külsejének stlílusa az 1830-as évek Angliájában kibontakozó Gothic Revival (gótikus újjászüle- tés) irányzatához kötõdik, - ebben a felfogásban született Ch. Barry és A. W. Pugin remekmûve, a londoni Parlament is. Steindl, az õ nyomukba lépve, nem félt merészen újítani ott, ahol az épület funkció ja megkövetelte: a gótikában jószerével ismeretlen formaelemet, kupolát helyezett monumentális alkotása középpontjába. Éppígy al- kalmazta az épület belsõ tereinek szervezésekor is a reneszánsz és a barokk elveit. Legnagyszerûbb példája ennek a kupolához vezetõ díszlépcsõ. "Én az új Országháznál új stílust nem akartam teremteni - vallotta akadémiai székfoglalójában -, mert ilyen, századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkor e remek stílusá- ba szerény módon, óvatosan, mint azt a mûvészet mindenkoron okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be." 1885. október 12-én vágott bele az elsõ kapa a Lipótvároshoz tartozó rakparti Tömõ-tér laza talajába, és tizenhét éven át, átlag ezer ember dolgozott a mû elkészültén. A kor leghatalmasabb beru- házása volt ez, s mivel lehetõség szerint minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészít tetni, egész iparágakat lendített fel (pl. a márványbányászatot, izzó gyártást) a gigantikus összegbe - a tervezett 9 millió forint (18,5 millió korona) helyett 38 millió aranykoronába - kerülõ vállalkozás. Mintegy 176 000 köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak a falak díszítésére. (A puha sóskúti mészkövet sajnos hamar kikezdte az idõ s az idõjárás; folyamatosan cserélik ki a jóval keményebb süttõire.) A 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupola tornyával 96 méter magasra emelkedõ épület közel 18 000 m2-t foglal el és 473 000 köbméter térfogatú. Az épület egy három és fél hónapon át készült, átlagosan 2-5 méter vastag, hatalmas betontányéron áll. 90 külsõ és 152 belsõ szobor[39k] magasodik a falakon, emellett kívül megyei és városi címerek, belül a hazai flóra virágmotívumainak sorai dekorál- ják a falakat. A díszítéseknél alkalmazott 22-23 karátos arany össz- mennyisége mintegy 40 kilogramm. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsõház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség van. Az Országház méreteirõl fogalmat adhat a következõ becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében! Esztétikailag a Duna felõli oldal a fõhomlokzat, de a hivatalos fõbejárat a Kossuth térrõl nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán (ezt Steindl amiként az épület teljes befejezését - már nem érte meg) sajnos nem nyílik kellõen távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelõ városképi érvényesüléséhez. Az épület szim- metrikus szerkezete alapjában követi egy kétkamarás országgyûlés funkcióit. Akár a washingtoni Capitolium esetében, itt is a törvényho- zás egy-egy házát szolgálta, illetve szolgálja az északi, illetve a déli szárny (közepükön a kiemelkedõ tetõvel jelzett üléstermekkel), és az összekötõ kapcsot - s egyben az együttes ülések színhelyét - adja a hatalmas kupolacsarnok. A II. világháború befejezése óta az épület a törvényhozó mellett otthont ad a végrehajtó hatalom legfelsõbb vezetésének is. Északi frontja a miniszterelnök, a déli a köztársasági elnök rezidenciája, míg a parlament elnöke a bejárati épületrész észak-keleti sarokszobáiban dolgozik.A díszlépcsõ
A hármas osztású, hatalmas fõbejárathoz vezetõ széles lépcsõ két oldalán oroszlánszobrok fogadják a látogatókat - Markup Béla, illetve a háborúban elpusztultat újraformáló Somogyi József alkotásai. De a turistacsoportok nem ezen az úton, hanem a XIl. kapun keresztül, a fõhomlokzattal párhuzamos belsõ folyosón érkeznek a díszlépcsõhöz, parlamenti sétájuk kezdetéhez. A fõbejárattól egyetlen lendülettel a kupolateremhez vezetõ díszlépcsõ-csarnok[91k] Steindl mester egyik legragyogóbb építõmûvészi alkotása. Különösen impozáns az a megoldás, hogy a pihenõtõl a kupola felé immár a belsõ tér majd teljes szélességében vezet tovább a fõlépcsõ! Méltán kapott éppen itt, a bal oldali márványfalon helyet 1904-ben a mûvész bronz mellszobra, Stróbl Alajos munkája. Az iparosmunka szeretetét ékszerész édesapjától örökölte Steindl lmre, de a bécsi neogótika kiemelkedõ mesterének, Friedrich Schmidtnek tanítványaként sem felejtette kõmûves inaséveit. Sõt, egyetemi tanárként sem átallotta kezébe venni a vakolókanalat, hogy a kõmûves mesterséget kitanulva még szakszerûbben vezethesse be tanítványait a mûemlékrestaurálás rejtelmeibe. A díszlépcsõ-csarnok mennyezetét tartó oszlopok közül kiválik nyolc sötétvörös színû, hat méter magas és négy tonna súlyú gránit szál. Svédországból származnak, egyetlen sziklatömb valahány. A lép- csõre lepillantó, koronázási jelvényeket tartó apródfigurák horgany öntvénybõl készültek, kissé erõltetetten idézve a festett gótikus faszob- rok modorát. A mennyezet tükreiben Lotz Károly három allegorikus freskója segít értelmezni, miféle fogalmakhoz társítsuk a csarnok nagyszerû térélményét. A bejárat oldalán "A törvényhozás apotheózi- sa" látható, pontosabban az ezeréves magyar törvényhozásé, mivel a kép centrumában magasodó oszlopon leghíresebb törvénycikkeink sorakoznak (aligha véletlenül a kiegyezéssel az élen...). Az antikizáló talapzatot a vérszerzõdés dombormûve díszíti, a figurák kezében pedig feltûnik a magyar címer és a szent korona. A másik kép tárgya "Magyarország dicsõítése"[77k], ugyancsak egyértelmû történelmi utalá- sokkal: a címerpajzsot tartó nõalak lábainál balról Széchenyi István, jobbról Petõfi Sándor vezeti Huszár Adolf nevezetes szobrát idézõ testtartásban a magyar ruhás, magyar zászlós lelkesült tömegeket. A kettõ között elhelyezkedõ harmadik képen a magyar állam ún. középcímerét - Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Fiume és Magyarország egyesített heraldikai szimbólumát - tartják Lotz jelleg- zetes, légiesen könnyed angyalfigurái.A kupolacsarnok
A lépcsõn felérve a térélményt szenzációsan kitágító, tizenhatszög letû körfolyosóra lép a látogató. A kupolacsarnok[63k] belsõ csillagmeny- nyezete természetesen jóval alacsonyabb a külsõ kupolánál, de a leleményes szerkesztés folytán 27 méteres magasságát a körterem 20 méteres átmérõjéhez képest így is imponálóan magasnak érez- zük. A pompás csarnok - az épület szerkezeti és gondolati középpont- ja - egykor az országgyûlés mindkét háza együttes üléseinek adott otthont. A fõbejárati fronttal együtt egyébként ez volt az Országház legkorábban elkészült része, mivel már 1896-ban itt tartották a parla- ment millenniumi ünnepi ülését. A kupolacsarnokban körbepillantva tizenhat uralkodó szobra és címerpajzsa ad rövid történelmi leckét - mind ezeréves históriánkból, mind a dualizmus korának történelemszemléletébõl - a pillérköte- gekben gyönyörködõknek. Szemben a fõlépcsõvel Árpád nyitja a sort, majd - balról jobbra haladva - Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás következik; azután az erdélyi fejedelmek közül Bátho- ri István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György; végül pedig három Habsburg: lll. Károly, Mária Terézia és II. Lipót zárja e jócskán kompromisszumos összetételû szoborgalériát. A királyszobrok - s a társalgókban, termekben, folyosókon elhe- lyezkedõ megannyi társuk - alkotói a kor nevesebb szobrászai közül valók: többek között Bezerédy Gyula, Holló Barnabás, Kiss Antal, Kiss György, Kallós Ede, Köllõ Miklós, Ligeti Miklós, Mátray Alajos, Mayer Ede, Damkó József, Szécsi Antal. Anyaguk a már említett horgany öntvény mellett a modern magyar kerámiaipar európai rangú mûhe- lyében, Zsolnay Vilmos pécsi gyárában készült különlegesség : a pirogránit. Burkolásra ideális - az országház udvarainak falain szá- mos ponton pirogránit hordozza a hazai növényvilág stilizált motívu mait. De szobrászati alapanyagnak - immár kilenc évtizede egybe- hangzó kritika állítja - sajnos nem volt a legszerencsésebb választás. "Éktelenkedõ és papagáj színeitõl kacérkodó apró, szobornak neve- zett figurák" - így minõsítette Pap Zoltán képviselõ 1902-ben a kon- vencionális megformálásukat az élénk színekkel csak méginkább hangsúlyozó alkotásokat. Mivelhogy az anyag mellett legalább ilyen, vagy tán még nagyobb problémát jelent a megmintázás kötelezõen unalmas egyöntetûsége. A kritika tehát jogos, miközben maguk a szobrok kezdettõl fogva sajátos, nélkülözhetetlen összetevõi a "haza háza" hangulatának. A kupolacsarnok pilléroszlopainak oldalában márványtáblák jelzik, nem üres szó csupán az, amit úgy hívunk, nemzeti emlékezet. Az Országház megépítését, a honfoglalás millenniumának megünneplé- sét, Szent István intelmeinek részleteit, s végül - talán egyfajta kárpót- lásul, hiszen mindenképpen az uralkodók között lett volna a helye - II. Rákóczi Ferenc dicsõ emlékezetét hirdeti ez a négy márványba vésett oklevél.Termek a kupolacsarnok körül
Nevezetes helyiségek övezik a kupolacsarnokot a Duna felõli olda- lon. Szemben a díszlépcsõvel az impozáns méretû - a folyó menti homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett - Vadászterem nyílik, az Országház nagyebédlõje. "Megharsan a völgyben hajtók riadása, / Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása" - idézi fel Arany János gyönyörû sorait Körösfõi-Kriesch Aladár a déli falra festett freskón. Az alagsori konyhából ételliften érkezõ ebédet nem szokványos látványként köríti a bölénnyel viaskodó hun testvérkirá- lyok, Buda és Attila fejedelmi mulatsága. Ám ha valaki a vadászdrá- ma helyett békésebb látványra vágyik, a terem északi oldalán a magyar szecesszió kiemelkedõ mesterének balatoni halászatot ábrá- zoló freskójában gyönyörködhet. A tihanyi félsziget, s rajta a bencés monostor, az elõtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról, civilizációs teljesítményeink csöndes munkásairól mesél. A mennyezeten Tar- dos-Krenner Viktor ábrázolta az aratás, a szüret és a bõség allegóriáit, míg a bejárati falsíkon Spányi Béla festette meg öt híres-neves ma- gyar vár mûvészi látványát. A háború alatt a képek sajnos elpusztul tak, de nemrég valamennyit gondosan újrafestették. Az elsõ a Hunya- di-birtokok központja, Vajdahunyad; azután a Thurzókat, s Thökölyt idézõ Árva vára következik; középen az Anjouk és a Hunyadiak Visegrádja (az egyetlen, amelyik ma is Magyarországon magasodik); majd Klissza, a német lovagrend nevezetes dalmáciai erõssége, s végül Csák Máté fészke, Trencsén. A Vadászterem sarkainál két kisebb terem nyílik: a déli a képviselõi büfének ad otthont, míg az északi - a Gobelinterem - sajtótájékozta- tók gyakori színhelye. Az 1920-as években került a falára a nevét adó, kilencszer három méter széles szõttes, harminc szövõnõ két évi mun- kájának pompás eredménye. "A vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát - idézi fel a Rudnay Gyula tervezte kép Béla király névtelen jegyzõjének sorait: ... azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. "Bár több mint valószínû, hogy hazaszerzõ õsapáink sohasem tanácskoztak Pusztaszeren, Anonymus ötletes helynévmagyarázata immár évszázadok óta szilárd szimbóluma a magyar alkotmányosság megszületésének.A képviselõházi ülésterem és társalgó
Ha a díszlépcsõ felõl érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térél- mény keretében tárul fel elõttünk az épület funkcionális szerkezete. A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a tekintet. Az épület külsõ megformálása során Steindl mind az északi, mind a déli szárnyon kiemelkedõ tetõszerkezettel jelezte, hol tanács- kozik a történelmi magyar országgyûlés két háza. Mivel 1944 decem- bere óta a magyar törvényhozás egykamarás, tehát csak egy testület bõl áll, az északi oldali, egykori fõrendiházi ülésterem gyakran nemzet- közi tanácskozások színhelyeként szolgál. Forduljunk tehát elõbb a déli oldal, a mai magyar országgyûlés otthona, a képviselõházi üléste- rem felé. Az út a társalgón[35k] keresztül vezet. Ez a terem a képviselõk közötti termékeny eszmecserék helyett - ennek ma már inkább a folyosó a színtere - elsõsorban a sajtó hadiszállása. Hatalmas, vöröses árnyala- tú szõnyege nemzetközi ritkaság; szobordíszei a reáltudományokat, továbbá az ipar és a kereskedelem fontosabb ágazatait megjelenítõ allegóriák. A kutatók a korszak ellentmondásos mûvelõdéspolitikájá- nak jeleként értékelik, hogy az Országház festészeti feladatainak elké- szítésében aránytalanul nagy szerepet kapott a szerényebb tehetségû Vajda Zsigmond. Ebben a teremben jobbára meglehetõsen zsúfolt kompozíciói közül a hun-magyar mondavilág körébõl vett jelenetek - Csodaszarvas, Attila kardja, Buda halála, Emese álma - láthatók. A társalgóval átellenben, rövid keresztfolyosó túloldalán nyílik a képviselõházi ülésterem[35k]. A kiemelkedõ tetõ csúcsíves ablakain át egyenletes fény világítja meg a "haza háza" legfontosabb termének hatalmas, patkó alakú, 25 méter mély, hátsó falánál 23 méter széles, 17 méter magas belsõ terét. A színhatásban az arany mellett egy méltán híres építõ- és díszítõanyag, a szlavóniai tölgyfa meleg barna tónusa érvényesül - e nemes anyagból hasították egykor a Lánchíd zárgátjának cölöpjeit is! A kiváló akusztikájú ülésteremben eredetileg 438 képviselõnek készítettek speciálisan formatervezett bõrüléseket, míg a patkó belsõ körének bársonyszékeiben a mindenkori kormány épp jelen lévõ miniszterei ülnek. A teremnek a félemelet terébe már belesüllyesztett középsõ részén, az elnöki emelvénybõl nyíló, a gépíró terembe vezetõ lejárat elõtt a gyorsírók asztala áll. Egykor minden ülés elõtt ide tornyozta fel a parlamenti hivatalszolga a magyar állam tíz évszázados jogalkotó tevékenységének summázatát, a Corpus Juris köteteit is. Az akusztikai okokból viszonylag magasra épült emelvényen az elnök és a jegyzõk foglalnak helyet. Közvetlenül az elnöki asztal középsõ faragványában mementóként õrzött sérülés: a parlament tárgyalási szabályait durván megsértõ Tisza István házelnököt célozta az a pisztoly, amelybõl végül ide csapódott be a golyó. Az 1912. június 4-én elkövetett merénylet azon törvénytelen és erõszakos lépéseket igyekezett megtorolni, amelyekkel Tisza letörte az ellenzéknek a par- lamentet megbénító obstrukcióját (a tárgyalások technikai akadályo- zását). Az ellenzék viszont arra hivatkozott, hogy a lakosság többségét kirekesztõ, szûk választójog alapján választottakkal szemben nem köti a parlamentarizmus erkölcsi szabályrendszere. A merénylõ azután maga ellen fordította fegyverét, a sértetlen házelnök pedig rendületle- nül vezette tovább az ülést. Akadtak máskor is drámai pillanatok a "haza házá"-ban, a berende- zés összetörésétõl kezdve ellenálló képviselõk rendõri kivezettetéséig. Az elnöki emelvény két szélén nyíló ajtók fölé ezért is kerültek oda a rendcsinálás hatékony segítõi, az ún. viharcsengõk. De hangjuk he- lyett inkább a magasban látható szobrok - az Egyetértés, a Béke és a Bölcsesség allegóriái - hivatottak csendesíteni a honatyákat. Bár igaz, ami igaz: a kazettás mennyezet közelében álló, jócskán aranyo- zott horganyfigurák között ott a Dicsõség, az Ékesszólás és a Háború is... Az elnöki emelvény felett a középcímer látható, míg a zárófal két oldalán Vajda Zsigmondnak - a társalgókban festetteknél jobb kvali- tású - temperaképei. A bal oldali az Osztrák-Magyar Monarchia szimbolikus születésnapját - az aradi vértanúkat bitóra küldõ Ferenc József magyar királlyá koronázását - ábrázolja. Sokszorosan fonto- sabb azonban a másik: ezen szintén egy Habsburg a fõszereplõ - az elõbbi apjának unokatestvére -, de jócskán eltérõ szerepkörben. A kép[45k] a modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanatát ra- gadja meg: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az elsõ népképvi- seleti országgyûlést. Az országgyûlés intézményének magyarországi történetérõl persze csupán a célzatos legendák és a romantikus vágyálmok állíthatták, hogy eredete a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A kutatás ma már meglehetõs biztonsággal meg tudja állapítani, hogy a mintegy kétszáz évvel korábbi eseményeket felidézni törekvõ Anonymus a maga korának miféle intézményeit vetíthette bele a vérszerõdés bizonytalan emlékeinek leírásába, avagy - amiként a Gobelinteremnél már szóba került - a Pusztaszer helynév magyarázatába. A középkori történelemben ugyanis szerte Európában az országlakosok gyûléseinek igen sokféle típusával találkozhatunk. Közülük - hazai viszonylatban is - a kora feudális államot irányító királyi tanács a legfontosabb. Az országos jelentõségû bírósági és kormányzati ülésszakokon - pl. a szent király István-napi ünnepén, augusz- tus 20-án - fokozatosan bõvülhetett ennek összetétele azáltal, hogy azon a fõpapokon és a bárókon kívül valamilyen formában megjelentek a társada- lom más csoportjainak képviselõi is. Sokszor hadiszemle adott alkalmat gyûléseik tartására, máskor egyházi tanácskozás: az I. Szent László[30k] király elnökletével 1092-ben tartott, nevezetes szabolcsi zsinaton például világi elõkelõk közremûködésével, a papság és a nép tanúskodása mellett szület- tek a határozatok. Az országlakosok ezekhez hasonló gyûlésébõl igazi országgyûlés termé- szetesen csak akkor lehet, ha már létezik az "ország" fogalma, vagyis a területi uralom olyan elképzelése, amelynek már nem kizárólag a király személye, hanem - vele együtt - egy olyan közösség a hordozója, amely több kisebb, politikai jogokkal rendelkezõ egységbõl épül fel. Amiként azt a középkori oklevelek összetett vizsgálata bizonyította, ezek az egységek a rendek - jogaik és érdekeik közösségét az újrafelfedezett római jog és az ennek hatására is változó kánonjog segítségével fogalmazták meg. Az utóbbi évek egyik idõtálló kutatási eredménye, hogy bebizonyosodott: Hispánia, Anglia, egyes skandináv területek és egy közeli, kis fejedelemség, a friaul aquileiai patriarchátus mellett Magyarországon jelentek meg a legkorábban - már az 1270-1300 közötti évtizedekben - a korai rendi fejlõdés intézmé- nyei. 1277-ben, a Rákos mezején már olyan gyûlést tartottak az "ország" tagjai, amelyen együtt vettek részt a fõpapok, a bárók, a nemesek és a kunok. A nemesek - zömében az egykori királyi szerviensek, a nevezetes Aranybulla kiharcolói - persze messze voltak még attól, hogy a királyi hatalom kellõen erõs támaszai lehessenek a tartományurak elleni hatalmi küzdelemben. Ám az 1290. és az 1298. évi országgyûlések törvényei - különösen a király formális rendi ellenõrzés alá helyezése két püspök és két nemesi tanácsos kirendelésével - azt világosan jelezték, hogy a korai rendiség intézményeit szervezõ magyar fõpapi, egyházi értelmiségi csoport nem csupán a korabeli európai jogi-politikai mûveltség élvonalába tartozott, de imponáló felelõsségtudattal igyekezett irányítani az Árpádok végnapjaiban anarchikus viszonyok közé süllyedõ ország sorsát. Az Anjou-kori felvirágzás idején a korai rendi intézmények emléke elhalvá- nyult. E korszak ritkán tartott országgyûlései nem maguk hozták, csupán a királytól kérték a törvényt. Majd csak a 15. század elsõ felében, Zsigmond uralkodása végén, I. László s fõként Hunyadi János kormányzósága idejé- ben szilárdult meg a rendi monarchia, s annak központjában - a királyt segítõ, de egyben törvényekkel korlátozó - rendi gyûlés intézményrendszere Magyarországon. Ekkorra már negyedikként az országlakosok egy újabb csoportja, a városi polgárság is jogot nyert arra, hogy képviselõi bekapcso- lódjanak a törvényhozás, az adómegajánlás, a hadüzeneti és békekötési tárgyalások, esetenként a nádor- és más fõméltóság választások, a bírásko- dás stb. országgyûlési munkájába. 1608-ban törvény rögzítette az évszáza- dos szokásjogot arról hogy a fõpapok és a bárók személyesen a felsõ táblán, míg a megyék, a szabad királyi városok, a szabad kerületek (jászok, kunok, hajdúk) és a káptalanok választott követeik útján, az alsó táblán intézik az ország dolgát. A felvilágosodás szellemi programja, az ember személyes önrendelkezési jogának filozófiai és politikai elismerése a 18. század végétõl új követelmé- nyeket támasztott a magyar törvényhozással szemben. Ha születésénél fogva minden ember egyenlõ, akkor az "ország"-nak sem csupán a kiváltságosok, hanem minden honfitársunk ugyanolyan teljes jogú tagja! A jobbágyokat s a többi nincstelen milliókat tehát mielõbb "be kell emelni az alkotmány sáncaiba", vagyis õk is nyerjenek országgyûlési képviseletet - ez lett a gazdasági és társadalmi válságfolyamatoktól egyaránt sarkallt magyar pol- gári átalakulás reformkori alapozó szakaszának egyik legfontosabb követelé- se. Az államszerkezet polgári átalakításának programjában ez a törekvés tehát a népképviselet megteremtése a megyékben és az országgyûlésen szervesen kiegészült a parlamentarizmus másik alapkövetelménye, a felelõs kormányzás bevezetésének sürgetésével. E kettõs problémakör számos fontos részletét már az 1790-es években megfogalmazta Hajnóczy József, korai polgárosodásunk legjelentõsebb gondolkodója és vértanúja. Az 1830-as évek elején fokozatos bevezetésük fõbb lépéseiért indított harcot a jobbágyok és nemesek érdekegyesítését politikai programmá emelõ Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, avagy a modern polgári nyilvánosság megteremtésében oroszlánszerepet vállaló fiatal Kossuth Lajos. Ugyanõ képviselte a leghatározottabban az 1840-es évek Deák Ferenc és Batthyány Lajos vezette liberális reformellenzékében azt a felismerést is, hogy a kiváltságosoknak a bécsi udvarra támaszkodó erõi ellenében az országgyûlés csupán a népképviseleti reformmal kiszélesít- ve tudja gyõzelemre vinni a "haza és haladás" ügyét. 1848 forradalmi tavaszának lehetõségét kihasználva, de valójában az azt megelõzõ évtizedek szívós küzdelmének eredményeként születtek meg vé- gül a népképviseletrõl és a felelõs kormányzásról szóló törvénycikkek ezeken nyugszik mai országgyûlésünk mûködése is. Vajda Zsigmond képe tehát - térhetünk vissza az ülésterembe - az elsõ olyan parlament megnyitását ábrázolja, amely kiváltságos ren- dek helyett immár szabad polgárokat képviselt (ha számukat vagyoni és értelmiségi cenzus szûkítette is), és történelmünk során elõször rendelkezett a végrehajtó hatalom alkotmányos felelõsségre vonásá- nak jogával. A festmény Borsos József és August Pettenkofen litográ- fiája alapján készült, így a nádor és a Batthyány-kormány középponti csoportja mellett hitelesen jelennek meg a kor olyan neves liberális politikusai, mint a jobbszélen a kopaszodó Bezerédj István, tõle balra az õszhajú, a képbõl felénk kitekintõ Beöthy Ödön, az emelvényhez legközelebb álló Pulszky Ferenc, azután a bal oldalon, egy papi figura jobb és bal oldalán Teleki László és Andrássy Gyula grófok, avagy a balszélen ülõ román demokrata tudós, Eftimiu Murgu.A volt fõrendházi ülésterem és társalgó
A korábbi alsóházi - ma képviselõházi - ülésteremmel átellenben, a kupolacsarnokból jobbra nyíló északi szárnyon található a rendi gyûlés egykori felsõ táblájának örököse, a fõrendiház tanácskozói terme.[64k] A hozzá vezetõ társalgó szõnyege és falai - az építészeti szimmetriára dekorációs ellentéttel felelve - kék tónusúak; a szoborfi- gurák az agrár- és ipargazdaság néhány ágának allegóriái; végül a mennyezet[69k] képei Vajda Zsigmond történeti tárgyú kompozíciói közül valók: Szent László gyógyfüvet talál, Könyves Kálmán eltiltja a boszor- kányégetést, Szent István fogadja a koronát hozó Astrik apátot, a Szent Kereszt apoteózisa, az igazságot szolgáltató Mátyás király, Nagy Lajos elrendeli a kassai dóm építését. Érdekes kuriózum, hogy a mûvész e legutóbbi képre nemcsak önmagát festette oda, hanem a székesegyház restaurátorát, Steindl Imrét is. A fõrendiház termének impozáns belsõ tere a háború idején erõsen megsérült. Javításakor - fõképp az ülésrendszert - nem eredeti állapotában állították helyre, de megõrizte barna-arany ragyo- gását, és természetesen megmaradtak a zárófal felsõ karzatát díszítõ aranyozott horganyszobrok - a Tudomány, az Erõ, az Igazság, a Kritika, a Hit és a Jótékonyság - allegórikus figurái. Jantyik Mátyás képei is az egykori, a képviselõházéhoz hasonló aggályossággal kiszá- mított politikai tartalmat õrzik: itt a magyar örökség önálló témakörét az ellenállási záradékot is tartalmazó Aranybulla kihirdetésérõl készí- tett kompozíció hordozza, míg a Habsburgokhoz lojális történeti szá- lat a fiatal Mária Terézia trónját megoltalmazó katonai segély meg- ajánlása képviseli.A Delegációs terem és folyosó
Az üléstermek felõl több folyosón[77k] át, változatos útvonalakon közelít- hetjük meg a díszlépcsõ-csarnok eddig nem említett, fõbejárat felõli oldalát. Útközben Róth Miksának, a századvég legjelesebb üvegfestõ- jének csodálatos ablakkompozícióiban[36k] gyönyörködhetünk. Külön figyelemre érdemesek a fûtõrendszer díszrácsai, amelyeken át - a távvezetéken keresztül érkezõ fûtõgõzzel temperált levegõ egyenlete- sen tartja a ház hõmérsékletét. A mûszaki tudás kellõ gyakorlati leleményességgel párosul: a folyosókon számozott szivartartóval ellá- tott hamutálcák találhatók, így a képviselõnek nem kell eloltania az illatos havannát, amíg beszalad szavazni az ülésterembe! A Delegációs terem folyosóját Dudits Andornak a fõbb miniszteriá- lis ágakat szimbolizáló képei dekorálják: Honvédelem, Vallás és Kultú- ra, Igazságszolgáltatás, Földmûvelés, lpar, Kereskedelem. Egykor ugyanis innen nyíltak a miniszterek dolgozószobái (a házelnökében pl. korábban a vallás- és közoktatásügyi miniszter dolgozott). A fõbe- járat fölött elhelyezkedõ nagyméretû terem onnan nyerte nevét, hogy a dualizmus idején az ún. közös minisztériumok (hadügy, külügy és a rájuk vonatkozó pénzügy) felett a két birodalomrész parlamentjeibõl kiküldött, 60-60 fõs delegációk gyakorolták a felügyeletet. Pesti ta- nácskozásaik idején az osztrák partnerek nyilván örömmel gyönyör- ködtek Dudits mester ifjúkori fõmûvének, a terem nyugati falát borító hatalmas szekkónak a látványában. Ferenc József 1867. évi megko- ronázásának kardvágási jelenete persze napjainkban már kevésbé e régen elmúlt "rendszer" eredményeinek, mint inkább illúzióinak sajátos szimbóluma. A folyosó déli végén nyíló egykori miniszteri tanácsterem nevezetességei Lotz Károly "Erélyesség" és "Bölcsesség" címû mennyezetképei - a mester legkiválóbb országházi alkotásai.A köztársasági elnök fogadószobái
Napjainkban az Országház szárnyainak két szélsõ traktusa kiemel- kedõ közjogi méltóságaink rezidenciái: az északi a miniszterelnök, a déli pedig a köztársasági elnök munkahelye. Az elnöki irodából két nevezetes terem is nyilik. Az egyikben a két világháború között a magyar kormányzók apoteózisát festette meg Udvary Géza és Diósy Antal. Elõbbi a hosszanti falfelületen a déli harangszót hallgató Hu- nyadi János diadalát ábrázolta - innen származik egyébként a Nán- dorfehéruári terem elnevezés. Ugyanõ festette az északi falon Kos- suth Lajos kormányzói apoteózisát (Petõfivel, Bemmel, Damjanich csal), míg az ablakok közt - Diósy Antal ecsetje nyomán - éppen Szilágyi Mihály kiáltja ki magyar királlyá az ifjú Hunyadi Mátyást. A negyedik fal képe eredetileg Horthy Miklóst dicsõítette, de ezt a háború után eltávolították és Patay Lászlónak II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozását bemutató festménye került a helyére. Az elnöki irodából nyíló Munkácsy-terem a Parlament legjelentõ- sebb mûtárgyának otthona. A Párizsban élõ mester "Honfoglalás"[48k] címû alkotása eredetileg a képviselõházi ülésterembe készült, de nem csupán az akusztikai okokból megemelt elnöki emelvény miatt nem került oda. Számos honatya kifogásolta ugyanis, hogy Munkácsy Mihály gyõzedelmes alávetés helyett békés üdvözlésként ábrázolta a honfoglalók és a vízzel, földdel megjelenõ õslakosság (a nemzetisé- gek!) elsõ találkozását. Csak a húszas években került végül a kép mai helyére.
Az Országház
"A hazának nincsen háza" - írta 1846-ban keserûen a magyar polgárosodás hõskorának egyik legnagyobb költõje, Vörösmarty Mihály. A honfoglaló Árpád vezér unokái valóban sok évszázadon át úgy hoztak törvényt, hogy nem volt állandó szállása az országgyûlés nek. De erre nem is volt szükség, hiszen õk maguk - a fõpapok, bárók, nemesek és városi polgárok - voltak az "ország", amerre õk jártak, ítéltek, tanácskoztak, ott volt a "haza". Ám az államalapító nagy király, Szent István óta éppen Vörösmarty nemzedékének idején - a reformkorban, s az azt követõ, 1848-as forradalom éveiben - fordult a legnagyobbat a magyar történelem kereke. A gazdasági szükségletek, a társadalmi küzdelmek és a kulturális ösztönzések következményeként a társadalom kiváltságolt százezreibõl és alávetett millióiból ekkoriban formálódott ki az a történelmi közösség, amelyet magyar nemzetnek nevezünk. A Szé- chenyi István és Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és Petõfi Sándor kezével, szavával alakított "ország- nak", az õk és legjobb társaik önfeláldozó munkájával tudatosan szervezett "nemzetnek" pedig már nagyon is szüksége volt arra, hogy saját háza legyen. A budai hegyen magasodó királyi várpalota töme- gének ellensúlyaként lent, a pesti Duna-parton. Az alattvalók fölött beláthatatlan magasságokban trónoló uralkodói akarat helyett az országlakosok önkormányzatának, saját sorsukról való demokratikus döntéseiknek ünnepélyes helyszíneként és lelkesítõ szimbólumaként.Felépül a "haza háza"
Soprontól Szabolcsig, Besztercebányától Szegedig, Nagyszombat tól a Rákos mezejéig sokfelé ülésezett a magyar rendi országgyûlés az elmúlt ezredévben. A 18. századtól jobbára a Bécshez közeli Pozsonyban. Többször felvetõdõ javaslat megújításaként itt hangzott el 1843 júliusában az a reformellenzéki indítvány, hogy a törvényho- zásnak a formálódó régi-új fõvárosba, Pest-Budára kellene költöznie. Szeptember folyamán országgyûlési bizottság vette kezébe a ház ügyét, és a Pest városával folyó sikeres egyeztetõ tárgyalásokra utalva nem kisebb tekintély, mint a jövendõ miniszter, Klauzál Gábor jelen tette ki, hogy "hely lévén, az ige testté fog válni". Ám a következõ évben kiírt tervpályázat díjaiért - avagy csak beadott pályamûveik visszaszerzéséért - még a hatvanas években is hiába instanciáztak a résztvevõk! Amire végre törvény született az országházról, nemcsak a test lett egészen más, mint amilyennek négy évtizeddel korábban elképzelték. Az ige - a népképviselet és az annak felelõs kormányzás eszméje - is másképp csengett a század végén, az akut válság korszakába lépõ dualizmus éveiben, mint reformkori születésekor, a polgárosodás még nyitott alternatívái idején. Az 1882-ben kiírt újabb tervpályázatot Steindl Imre[32k] (1839-1902) mûegyetemi tanár nyerte meg. Nemzedéktársaihoz hasonlóan õ is úgy vélte, hogy korának építészeti problémáit úgy oldhatja meg a legjobban, ha - a modern technika segítségével - régmúlt korok stíluselemeibõl viszonylag szabadon állítja össze alkotásait. Ez a historizmus a felvilágosodás óta hódított a mûvészetekben, elõbb az antik görög és római stíluseszményt újrafogalmazó klasszicizmus, majd a romantika keretében, immár a középkor és a koraújkor építészeti formavilágának újraalkalmazásához nyújtva teret. A mûvészek egy csoportja valódi rekonstrukcióra, "tiszta" neoromán, neoreneszánsz vagy neobarokk alkotások létrehozására törekedett. Más mûvészek a nagy stíluskorszakok alapformáinak keverésével próbálkoztak, ám az így kialakuló eklektika is - néhány jelentõs kivételtõl eltekintve - a romantikus tartalom elmúltával mûvészi zsákutcába torkollott. A történeti formák építészeti közhellyé koptatása ugyanis idõvel lehetetlenné tette, hogy hitelesen hordozhassák az épületben kifejezhetõ emberi értékeket, mara- dandó mondanivalót. A mûvészettörténetírás és sokezer látogató közös véleménye, hogy Steindl Imre pompás Országháza[73k] a historizáló eklektika szerencsés kivételei közé tartozik. Külsejének stlílusa az 1830-as évek Angliájában kibontakozó Gothic Revival (gótikus újjászüle- tés) irányzatához kötõdik, - ebben a felfogásban született Ch. Barry és A. W. Pugin remekmûve, a londoni Parlament is. Steindl, az õ nyomukba lépve, nem félt merészen újítani ott, ahol az épület funkció ja megkövetelte: a gótikában jószerével ismeretlen formaelemet, kupolát helyezett monumentális alkotása középpontjába. Éppígy al- kalmazta az épület belsõ tereinek szervezésekor is a reneszánsz és a barokk elveit. Legnagyszerûbb példája ennek a kupolához vezetõ díszlépcsõ. "Én az új Országháznál új stílust nem akartam teremteni - vallotta akadémiai székfoglalójában -, mert ilyen, századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkor e remek stílusá- ba szerény módon, óvatosan, mint azt a mûvészet mindenkoron okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be." 1885. október 12-én vágott bele az elsõ kapa a Lipótvároshoz tartozó rakparti Tömõ-tér laza talajába, és tizenhét éven át, átlag ezer ember dolgozott a mû elkészültén. A kor leghatalmasabb beru- házása volt ez, s mivel lehetõség szerint minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészít tetni, egész iparágakat lendített fel (pl. a márványbányászatot, izzó gyártást) a gigantikus összegbe - a tervezett 9 millió forint (18,5 millió korona) helyett 38 millió aranykoronába - kerülõ vállalkozás. Mintegy 176 000 köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak a falak díszítésére. (A puha sóskúti mészkövet sajnos hamar kikezdte az idõ s az idõjárás; folyamatosan cserélik ki a jóval keményebb süttõire.) A 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupola tornyával 96 méter magasra emelkedõ épület közel 18 000 m2-t foglal el és 473 000 köbméter térfogatú. Az épület egy három és fél hónapon át készült, átlagosan 2-5 méter vastag, hatalmas betontányéron áll. 90 külsõ és 152 belsõ szobor[39k] magasodik a falakon, emellett kívül megyei és városi címerek, belül a hazai flóra virágmotívumainak sorai dekorál- ják a falakat. A díszítéseknél alkalmazott 22-23 karátos arany össz- mennyisége mintegy 40 kilogramm. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsõház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség van. Az Országház méreteirõl fogalmat adhat a következõ becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében! Esztétikailag a Duna felõli oldal a fõhomlokzat, de a hivatalos fõbejárat a Kossuth térrõl nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán (ezt Steindl amiként az épület teljes befejezését - már nem érte meg) sajnos nem nyílik kellõen távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelõ városképi érvényesüléséhez. Az épület szim- metrikus szerkezete alapjában követi egy kétkamarás országgyûlés funkcióit. Akár a washingtoni Capitolium esetében, itt is a törvényho- zás egy-egy házát szolgálta, illetve szolgálja az északi, illetve a déli szárny (közepükön a kiemelkedõ tetõvel jelzett üléstermekkel), és az összekötõ kapcsot - s egyben az együttes ülések színhelyét - adja a hatalmas kupolacsarnok. A II. világháború befejezése óta az épület a törvényhozó mellett otthont ad a végrehajtó hatalom legfelsõbb vezetésének is. Északi frontja a miniszterelnök, a déli a köztársasági elnök rezidenciája, míg a parlament elnöke a bejárati épületrész észak-keleti sarokszobáiban dolgozik.A díszlépcsõ
A hármas osztású, hatalmas fõbejárathoz vezetõ széles lépcsõ két oldalán oroszlánszobrok fogadják a látogatókat - Markup Béla, illetve a háborúban elpusztultat újraformáló Somogyi József alkotásai. De a turistacsoportok nem ezen az úton, hanem a XIl. kapun keresztül, a fõhomlokzattal párhuzamos belsõ folyosón érkeznek a díszlépcsõhöz, parlamenti sétájuk kezdetéhez. A fõbejárattól egyetlen lendülettel a kupolateremhez vezetõ díszlépcsõ-csarnok[91k] Steindl mester egyik legragyogóbb építõmûvészi alkotása. Különösen impozáns az a megoldás, hogy a pihenõtõl a kupola felé immár a belsõ tér majd teljes szélességében vezet tovább a fõlépcsõ! Méltán kapott éppen itt, a bal oldali márványfalon helyet 1904-ben a mûvész bronz mellszobra, Stróbl Alajos munkája. Az iparosmunka szeretetét ékszerész édesapjától örökölte Steindl lmre, de a bécsi neogótika kiemelkedõ mesterének, Friedrich Schmidtnek tanítványaként sem felejtette kõmûves inaséveit. Sõt, egyetemi tanárként sem átallotta kezébe venni a vakolókanalat, hogy a kõmûves mesterséget kitanulva még szakszerûbben vezethesse be tanítványait a mûemlékrestaurálás rejtelmeibe. A díszlépcsõ-csarnok mennyezetét tartó oszlopok közül kiválik nyolc sötétvörös színû, hat méter magas és négy tonna súlyú gránit szál. Svédországból származnak, egyetlen sziklatömb valahány. A lép- csõre lepillantó, koronázási jelvényeket tartó apródfigurák horgany öntvénybõl készültek, kissé erõltetetten idézve a festett gótikus faszob- rok modorát. A mennyezet tükreiben Lotz Károly három allegorikus freskója segít értelmezni, miféle fogalmakhoz társítsuk a csarnok nagyszerû térélményét. A bejárat oldalán "A törvényhozás apotheózi- sa" látható, pontosabban az ezeréves magyar törvényhozásé, mivel a kép centrumában magasodó oszlopon leghíresebb törvénycikkeink sorakoznak (aligha véletlenül a kiegyezéssel az élen...). Az antikizáló talapzatot a vérszerzõdés dombormûve díszíti, a figurák kezében pedig feltûnik a magyar címer és a szent korona. A másik kép tárgya "Magyarország dicsõítése"[77k], ugyancsak egyértelmû történelmi utalá- sokkal: a címerpajzsot tartó nõalak lábainál balról Széchenyi István, jobbról Petõfi Sándor vezeti Huszár Adolf nevezetes szobrát idézõ testtartásban a magyar ruhás, magyar zászlós lelkesült tömegeket. A kettõ között elhelyezkedõ harmadik képen a magyar állam ún. középcímerét - Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Fiume és Magyarország egyesített heraldikai szimbólumát - tartják Lotz jelleg- zetes, légiesen könnyed angyalfigurái.A kupolacsarnok
A lépcsõn felérve a térélményt szenzációsan kitágító, tizenhatszög letû körfolyosóra lép a látogató. A kupolacsarnok[63k] belsõ csillagmeny- nyezete természetesen jóval alacsonyabb a külsõ kupolánál, de a leleményes szerkesztés folytán 27 méteres magasságát a körterem 20 méteres átmérõjéhez képest így is imponálóan magasnak érez- zük. A pompás csarnok - az épület szerkezeti és gondolati középpont- ja - egykor az országgyûlés mindkét háza együttes üléseinek adott otthont. A fõbejárati fronttal együtt egyébként ez volt az Országház legkorábban elkészült része, mivel már 1896-ban itt tartották a parla- ment millenniumi ünnepi ülését. A kupolacsarnokban körbepillantva tizenhat uralkodó szobra és címerpajzsa ad rövid történelmi leckét - mind ezeréves históriánkból, mind a dualizmus korának történelemszemléletébõl - a pillérköte- gekben gyönyörködõknek. Szemben a fõlépcsõvel Árpád nyitja a sort, majd - balról jobbra haladva - Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás következik; azután az erdélyi fejedelmek közül Bátho- ri István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György; végül pedig három Habsburg: lll. Károly, Mária Terézia és II. Lipót zárja e jócskán kompromisszumos összetételû szoborgalériát. A királyszobrok - s a társalgókban, termekben, folyosókon elhe- lyezkedõ megannyi társuk - alkotói a kor nevesebb szobrászai közül valók: többek között Bezerédy Gyula, Holló Barnabás, Kiss Antal, Kiss György, Kallós Ede, Köllõ Miklós, Ligeti Miklós, Mátray Alajos, Mayer Ede, Damkó József, Szécsi Antal. Anyaguk a már említett horgany öntvény mellett a modern magyar kerámiaipar európai rangú mûhe- lyében, Zsolnay Vilmos pécsi gyárában készült különlegesség : a pirogránit. Burkolásra ideális - az országház udvarainak falain szá- mos ponton pirogránit hordozza a hazai növényvilág stilizált motívu mait. De szobrászati alapanyagnak - immár kilenc évtizede egybe- hangzó kritika állítja - sajnos nem volt a legszerencsésebb választás. "Éktelenkedõ és papagáj színeitõl kacérkodó apró, szobornak neve- zett figurák" - így minõsítette Pap Zoltán képviselõ 1902-ben a kon- vencionális megformálásukat az élénk színekkel csak méginkább hangsúlyozó alkotásokat. Mivelhogy az anyag mellett legalább ilyen, vagy tán még nagyobb problémát jelent a megmintázás kötelezõen unalmas egyöntetûsége. A kritika tehát jogos, miközben maguk a szobrok kezdettõl fogva sajátos, nélkülözhetetlen összetevõi a "haza háza" hangulatának. A kupolacsarnok pilléroszlopainak oldalában márványtáblák jelzik, nem üres szó csupán az, amit úgy hívunk, nemzeti emlékezet. Az Országház megépítését, a honfoglalás millenniumának megünneplé- sét, Szent István intelmeinek részleteit, s végül - talán egyfajta kárpót- lásul, hiszen mindenképpen az uralkodók között lett volna a helye - II. Rákóczi Ferenc dicsõ emlékezetét hirdeti ez a négy márványba vésett oklevél.Termek a kupolacsarnok körül
Nevezetes helyiségek övezik a kupolacsarnokot a Duna felõli olda- lon. Szemben a díszlépcsõvel az impozáns méretû - a folyó menti homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett - Vadászterem nyílik, az Országház nagyebédlõje. "Megharsan a völgyben hajtók riadása, / Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása" - idézi fel Arany János gyönyörû sorait Körösfõi-Kriesch Aladár a déli falra festett freskón. Az alagsori konyhából ételliften érkezõ ebédet nem szokványos látványként köríti a bölénnyel viaskodó hun testvérkirá- lyok, Buda és Attila fejedelmi mulatsága. Ám ha valaki a vadászdrá- ma helyett békésebb látványra vágyik, a terem északi oldalán a magyar szecesszió kiemelkedõ mesterének balatoni halászatot ábrá- zoló freskójában gyönyörködhet. A tihanyi félsziget, s rajta a bencés monostor, az elõtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról, civilizációs teljesítményeink csöndes munkásairól mesél. A mennyezeten Tar- dos-Krenner Viktor ábrázolta az aratás, a szüret és a bõség allegóriáit, míg a bejárati falsíkon Spányi Béla festette meg öt híres-neves ma- gyar vár mûvészi látványát. A háború alatt a képek sajnos elpusztul tak, de nemrég valamennyit gondosan újrafestették. Az elsõ a Hunya- di-birtokok központja, Vajdahunyad; azután a Thurzókat, s Thökölyt idézõ Árva vára következik; középen az Anjouk és a Hunyadiak Visegrádja (az egyetlen, amelyik ma is Magyarországon magasodik); majd Klissza, a német lovagrend nevezetes dalmáciai erõssége, s végül Csák Máté fészke, Trencsén. A Vadászterem sarkainál két kisebb terem nyílik: a déli a képviselõi büfének ad otthont, míg az északi - a Gobelinterem - sajtótájékozta- tók gyakori színhelye. Az 1920-as években került a falára a nevét adó, kilencszer három méter széles szõttes, harminc szövõnõ két évi mun- kájának pompás eredménye. "A vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát - idézi fel a Rudnay Gyula tervezte kép Béla király névtelen jegyzõjének sorait: ... azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. "Bár több mint valószínû, hogy hazaszerzõ õsapáink sohasem tanácskoztak Pusztaszeren, Anonymus ötletes helynévmagyarázata immár évszázadok óta szilárd szimbóluma a magyar alkotmányosság megszületésének.A képviselõházi ülésterem és társalgó
Ha a díszlépcsõ felõl érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térél- mény keretében tárul fel elõttünk az épület funkcionális szerkezete. A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a tekintet. Az épület külsõ megformálása során Steindl mind az északi, mind a déli szárnyon kiemelkedõ tetõszerkezettel jelezte, hol tanács- kozik a történelmi magyar országgyûlés két háza. Mivel 1944 decem- bere óta a magyar törvényhozás egykamarás, tehát csak egy testület bõl áll, az északi oldali, egykori fõrendiházi ülésterem gyakran nemzet- közi tanácskozások színhelyeként szolgál. Forduljunk tehát elõbb a déli oldal, a mai magyar országgyûlés otthona, a képviselõházi üléste- rem felé. Az út a társalgón[35k] keresztül vezet. Ez a terem a képviselõk közötti termékeny eszmecserék helyett - ennek ma már inkább a folyosó a színtere - elsõsorban a sajtó hadiszállása. Hatalmas, vöröses árnyala- tú szõnyege nemzetközi ritkaság; szobordíszei a reáltudományokat, továbbá az ipar és a kereskedelem fontosabb ágazatait megjelenítõ allegóriák. A kutatók a korszak ellentmondásos mûvelõdéspolitikájá- nak jeleként értékelik, hogy az Országház festészeti feladatainak elké- szítésében aránytalanul nagy szerepet kapott a szerényebb tehetségû Vajda Zsigmond. Ebben a teremben jobbára meglehetõsen zsúfolt kompozíciói közül a hun-magyar mondavilág körébõl vett jelenetek - Csodaszarvas, Attila kardja, Buda halála, Emese álma - láthatók. A társalgóval átellenben, rövid keresztfolyosó túloldalán nyílik a képviselõházi ülésterem[35k]. A kiemelkedõ tetõ csúcsíves ablakain át egyenletes fény világítja meg a "haza háza" legfontosabb termének hatalmas, patkó alakú, 25 méter mély, hátsó falánál 23 méter széles, 17 méter magas belsõ terét. A színhatásban az arany mellett egy méltán híres építõ- és díszítõanyag, a szlavóniai tölgyfa meleg barna tónusa érvényesül - e nemes anyagból hasították egykor a Lánchíd zárgátjának cölöpjeit is! A kiváló akusztikájú ülésteremben eredetileg 438 képviselõnek készítettek speciálisan formatervezett bõrüléseket, míg a patkó belsõ körének bársonyszékeiben a mindenkori kormány épp jelen lévõ miniszterei ülnek. A teremnek a félemelet terébe már belesüllyesztett középsõ részén, az elnöki emelvénybõl nyíló, a gépíró terembe vezetõ lejárat elõtt a gyorsírók asztala áll. Egykor minden ülés elõtt ide tornyozta fel a parlamenti hivatalszolga a magyar állam tíz évszázados jogalkotó tevékenységének summázatát, a Corpus Juris köteteit is. Az akusztikai okokból viszonylag magasra épült emelvényen az elnök és a jegyzõk foglalnak helyet. Közvetlenül az elnöki asztal középsõ faragványában mementóként õrzött sérülés: a parlament tárgyalási szabályait durván megsértõ Tisza István házelnököt célozta az a pisztoly, amelybõl végül ide csapódott be a golyó. Az 1912. június 4-én elkövetett merénylet azon törvénytelen és erõszakos lépéseket igyekezett megtorolni, amelyekkel Tisza letörte az ellenzéknek a par- lamentet megbénító obstrukcióját (a tárgyalások technikai akadályo- zását). Az ellenzék viszont arra hivatkozott, hogy a lakosság többségét kirekesztõ, szûk választójog alapján választottakkal szemben nem köti a parlamentarizmus erkölcsi szabályrendszere. A merénylõ azután maga ellen fordította fegyverét, a sértetlen házelnök pedig rendületle- nül vezette tovább az ülést. Akadtak máskor is drámai pillanatok a "haza házá"-ban, a berende- zés összetörésétõl kezdve ellenálló képviselõk rendõri kivezettetéséig. Az elnöki emelvény két szélén nyíló ajtók fölé ezért is kerültek oda a rendcsinálás hatékony segítõi, az ún. viharcsengõk. De hangjuk he- lyett inkább a magasban látható szobrok - az Egyetértés, a Béke és a Bölcsesség allegóriái - hivatottak csendesíteni a honatyákat. Bár igaz, ami igaz: a kazettás mennyezet közelében álló, jócskán aranyo- zott horganyfigurák között ott a Dicsõség, az Ékesszólás és a Háború is... Az elnöki emelvény felett a középcímer látható, míg a zárófal két oldalán Vajda Zsigmondnak - a társalgókban festetteknél jobb kvali- tású - temperaképei. A bal oldali az Osztrák-Magyar Monarchia szimbolikus születésnapját - az aradi vértanúkat bitóra küldõ Ferenc József magyar királlyá koronázását - ábrázolja. Sokszorosan fonto- sabb azonban a másik: ezen szintén egy Habsburg a fõszereplõ - az elõbbi apjának unokatestvére -, de jócskán eltérõ szerepkörben. A kép[45k] a modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanatát ra- gadja meg: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az elsõ népképvi- seleti országgyûlést. Az országgyûlés intézményének magyarországi történetérõl persze csupán a célzatos legendák és a romantikus vágyálmok állíthatták, hogy eredete a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A kutatás ma már meglehetõs biztonsággal meg tudja állapítani, hogy a mintegy kétszáz évvel korábbi eseményeket felidézni törekvõ Anonymus a maga korának miféle intézményeit vetíthette bele a vérszerõdés bizonytalan emlékeinek leírásába, avagy - amiként a Gobelinteremnél már szóba került - a Pusztaszer helynév magyarázatába. A középkori történelemben ugyanis szerte Európában az országlakosok gyûléseinek igen sokféle típusával találkozhatunk. Közülük - hazai viszonylatban is - a kora feudális államot irányító királyi tanács a legfontosabb. Az országos jelentõségû bírósági és kormányzati ülésszakokon - pl. a szent király István-napi ünnepén, augusz- tus 20-án - fokozatosan bõvülhetett ennek összetétele azáltal, hogy azon a fõpapokon és a bárókon kívül valamilyen formában megjelentek a társada- lom más csoportjainak képviselõi is. Sokszor hadiszemle adott alkalmat gyûléseik tartására, máskor egyházi tanácskozás: az I. Szent László[30k] király elnökletével 1092-ben tartott, nevezetes szabolcsi zsinaton például világi elõkelõk közremûködésével, a papság és a nép tanúskodása mellett szület- tek a határozatok. Az országlakosok ezekhez hasonló gyûlésébõl igazi országgyûlés termé- szetesen csak akkor lehet, ha már létezik az "ország" fogalma, vagyis a területi uralom olyan elképzelése, amelynek már nem kizárólag a király személye, hanem - vele együtt - egy olyan közösség a hordozója, amely több kisebb, politikai jogokkal rendelkezõ egységbõl épül fel. Amiként azt a középkori oklevelek összetett vizsgálata bizonyította, ezek az egységek a rendek - jogaik és érdekeik közösségét az újrafelfedezett római jog és az ennek hatására is változó kánonjog segítségével fogalmazták meg. Az utóbbi évek egyik idõtálló kutatási eredménye, hogy bebizonyosodott: Hispánia, Anglia, egyes skandináv területek és egy közeli, kis fejedelemség, a friaul aquileiai patriarchátus mellett Magyarországon jelentek meg a legkorábban - már az 1270-1300 közötti évtizedekben - a korai rendi fejlõdés intézmé- nyei. 1277-ben, a Rákos mezején már olyan gyûlést tartottak az "ország" tagjai, amelyen együtt vettek részt a fõpapok, a bárók, a nemesek és a kunok. A nemesek - zömében az egykori királyi szerviensek, a nevezetes Aranybulla kiharcolói - persze messze voltak még attól, hogy a királyi hatalom kellõen erõs támaszai lehessenek a tartományurak elleni hatalmi küzdelemben. Ám az 1290. és az 1298. évi országgyûlések törvényei - különösen a király formális rendi ellenõrzés alá helyezése két püspök és két nemesi tanácsos kirendelésével - azt világosan jelezték, hogy a korai rendiség intézményeit szervezõ magyar fõpapi, egyházi értelmiségi csoport nem csupán a korabeli európai jogi-politikai mûveltség élvonalába tartozott, de imponáló felelõsségtudattal igyekezett irányítani az Árpádok végnapjaiban anarchikus viszonyok közé süllyedõ ország sorsát. Az Anjou-kori felvirágzás idején a korai rendi intézmények emléke elhalvá- nyult. E korszak ritkán tartott országgyûlései nem maguk hozták, csupán a királytól kérték a törvényt. Majd csak a 15. század elsõ felében, Zsigmond uralkodása végén, I. László s fõként Hunyadi János kormányzósága idejé- ben szilárdult meg a rendi monarchia, s annak központjában - a királyt segítõ, de egyben törvényekkel korlátozó - rendi gyûlés intézményrendszere Magyarországon. Ekkorra már negyedikként az országlakosok egy újabb csoportja, a városi polgárság is jogot nyert arra, hogy képviselõi bekapcso- lódjanak a törvényhozás, az adómegajánlás, a hadüzeneti és békekötési tárgyalások, esetenként a nádor- és más fõméltóság választások, a bírásko- dás stb. országgyûlési munkájába. 1608-ban törvény rögzítette az évszáza- dos szokásjogot arról hogy a fõpapok és a bárók személyesen a felsõ táblán, míg a megyék, a szabad királyi városok, a szabad kerületek (jászok, kunok, hajdúk) és a káptalanok választott követeik útján, az alsó táblán intézik az ország dolgát. A felvilágosodás szellemi programja, az ember személyes önrendelkezési jogának filozófiai és politikai elismerése a 18. század végétõl új követelmé- nyeket támasztott a magyar törvényhozással szemben. Ha születésénél fogva minden ember egyenlõ, akkor az "ország"-nak sem csupán a kiváltságosok, hanem minden honfitársunk ugyanolyan teljes jogú tagja! A jobbágyokat s a többi nincstelen milliókat tehát mielõbb "be kell emelni az alkotmány sáncaiba", vagyis õk is nyerjenek országgyûlési képviseletet - ez lett a gazdasági és társadalmi válságfolyamatoktól egyaránt sarkallt magyar pol- gári átalakulás reformkori alapozó szakaszának egyik legfontosabb követelé- se. Az államszerkezet polgári átalakításának programjában ez a törekvés tehát a népképviselet megteremtése a megyékben és az országgyûlésen szervesen kiegészült a parlamentarizmus másik alapkövetelménye, a felelõs kormányzás bevezetésének sürgetésével. E kettõs problémakör számos fontos részletét már az 1790-es években megfogalmazta Hajnóczy József, korai polgárosodásunk legjelentõsebb gondolkodója és vértanúja. Az 1830-as évek elején fokozatos bevezetésük fõbb lépéseiért indított harcot a jobbágyok és nemesek érdekegyesítését politikai programmá emelõ Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, avagy a modern polgári nyilvánosság megteremtésében oroszlánszerepet vállaló fiatal Kossuth Lajos. Ugyanõ képviselte a leghatározottabban az 1840-es évek Deák Ferenc és Batthyány Lajos vezette liberális reformellenzékében azt a felismerést is, hogy a kiváltságosoknak a bécsi udvarra támaszkodó erõi ellenében az országgyûlés csupán a népképviseleti reformmal kiszélesít- ve tudja gyõzelemre vinni a "haza és haladás" ügyét. 1848 forradalmi tavaszának lehetõségét kihasználva, de valójában az azt megelõzõ évtizedek szívós küzdelmének eredményeként születtek meg vé- gül a népképviseletrõl és a felelõs kormányzásról szóló törvénycikkek ezeken nyugszik mai országgyûlésünk mûködése is. Vajda Zsigmond képe tehát - térhetünk vissza az ülésterembe - az elsõ olyan parlament megnyitását ábrázolja, amely kiváltságos ren- dek helyett immár szabad polgárokat képviselt (ha számukat vagyoni és értelmiségi cenzus szûkítette is), és történelmünk során elõször rendelkezett a végrehajtó hatalom alkotmányos felelõsségre vonásá- nak jogával. A festmény Borsos József és August Pettenkofen litográ- fiája alapján készült, így a nádor és a Batthyány-kormány középponti csoportja mellett hitelesen jelennek meg a kor olyan neves liberális politikusai, mint a jobbszélen a kopaszodó Bezerédj István, tõle balra az õszhajú, a képbõl felénk kitekintõ Beöthy Ödön, az emelvényhez legközelebb álló Pulszky Ferenc, azután a bal oldalon, egy papi figura jobb és bal oldalán Teleki László és Andrássy Gyula grófok, avagy a balszélen ülõ román demokrata tudós, Eftimiu Murgu.A volt fõrendházi ülésterem és társalgó
A korábbi alsóházi - ma képviselõházi - ülésteremmel átellenben, a kupolacsarnokból jobbra nyíló északi szárnyon található a rendi gyûlés egykori felsõ táblájának örököse, a fõrendiház tanácskozói terme.[64k] A hozzá vezetõ társalgó szõnyege és falai - az építészeti szimmetriára dekorációs ellentéttel felelve - kék tónusúak; a szoborfi- gurák az agrár- és ipargazdaság néhány ágának allegóriái; végül a mennyezet[69k] képei Vajda Zsigmond történeti tárgyú kompozíciói közül valók: Szent László gyógyfüvet talál, Könyves Kálmán eltiltja a boszor- kányégetést, Szent István fogadja a koronát hozó Astrik apátot, a Szent Kereszt apoteózisa, az igazságot szolgáltató Mátyás király, Nagy Lajos elrendeli a kassai dóm építését. Érdekes kuriózum, hogy a mûvész e legutóbbi képre nemcsak önmagát festette oda, hanem a székesegyház restaurátorát, Steindl Imrét is. A fõrendiház termének impozáns belsõ tere a háború idején erõsen megsérült. Javításakor - fõképp az ülésrendszert - nem eredeti állapotában állították helyre, de megõrizte barna-arany ragyo- gását, és természetesen megmaradtak a zárófal felsõ karzatát díszítõ aranyozott horganyszobrok - a Tudomány, az Erõ, az Igazság, a Kritika, a Hit és a Jótékonyság - allegórikus figurái. Jantyik Mátyás képei is az egykori, a képviselõházéhoz hasonló aggályossággal kiszá- mított politikai tartalmat õrzik: itt a magyar örökség önálló témakörét az ellenállási záradékot is tartalmazó Aranybulla kihirdetésérõl készí- tett kompozíció hordozza, míg a Habsburgokhoz lojális történeti szá- lat a fiatal Mária Terézia trónját megoltalmazó katonai segély meg- ajánlása képviseli.A Delegációs terem és folyosó
Az üléstermek felõl több folyosón[77k] át, változatos útvonalakon közelít- hetjük meg a díszlépcsõ-csarnok eddig nem említett, fõbejárat felõli oldalát. Útközben Róth Miksának, a századvég legjelesebb üvegfestõ- jének csodálatos ablakkompozícióiban[36k] gyönyörködhetünk. Külön figyelemre érdemesek a fûtõrendszer díszrácsai, amelyeken át - a távvezetéken keresztül érkezõ fûtõgõzzel temperált levegõ egyenlete- sen tartja a ház hõmérsékletét. A mûszaki tudás kellõ gyakorlati leleményességgel párosul: a folyosókon számozott szivartartóval ellá- tott hamutálcák találhatók, így a képviselõnek nem kell eloltania az illatos havannát, amíg beszalad szavazni az ülésterembe! A Delegációs terem folyosóját Dudits Andornak a fõbb miniszteriá- lis ágakat szimbolizáló képei dekorálják: Honvédelem, Vallás és Kultú- ra, Igazságszolgáltatás, Földmûvelés, lpar, Kereskedelem. Egykor ugyanis innen nyíltak a miniszterek dolgozószobái (a házelnökében pl. korábban a vallás- és közoktatásügyi miniszter dolgozott). A fõbe- járat fölött elhelyezkedõ nagyméretû terem onnan nyerte nevét, hogy a dualizmus idején az ún. közös minisztériumok (hadügy, külügy és a rájuk vonatkozó pénzügy) felett a két birodalomrész parlamentjeibõl kiküldött, 60-60 fõs delegációk gyakorolták a felügyeletet. Pesti ta- nácskozásaik idején az osztrák partnerek nyilván örömmel gyönyör- ködtek Dudits mester ifjúkori fõmûvének, a terem nyugati falát borító hatalmas szekkónak a látványában. Ferenc József 1867. évi megko- ronázásának kardvágási jelenete persze napjainkban már kevésbé e régen elmúlt "rendszer" eredményeinek, mint inkább illúzióinak sajátos szimbóluma. A folyosó déli végén nyíló egykori miniszteri tanácsterem nevezetességei Lotz Károly "Erélyesség" és "Bölcsesség" címû mennyezetképei - a mester legkiválóbb országházi alkotásai.A köztársasági elnök fogadószobái
Napjainkban az Országház szárnyainak két szélsõ traktusa kiemel- kedõ közjogi méltóságaink rezidenciái: az északi a miniszterelnök, a déli pedig a köztársasági elnök munkahelye. Az elnöki irodából két nevezetes terem is nyilik. Az egyikben a két világháború között a magyar kormányzók apoteózisát festette meg Udvary Géza és Diósy Antal. Elõbbi a hosszanti falfelületen a déli harangszót hallgató Hu- nyadi János diadalát ábrázolta - innen származik egyébként a Nán- dorfehéruári terem elnevezés. Ugyanõ festette az északi falon Kos- suth Lajos kormányzói apoteózisát (Petõfivel, Bemmel, Damjanich csal), míg az ablakok közt - Diósy Antal ecsetje nyomán - éppen Szilágyi Mihály kiáltja ki magyar királlyá az ifjú Hunyadi Mátyást. A negyedik fal képe eredetileg Horthy Miklóst dicsõítette, de ezt a háború után eltávolították és Patay Lászlónak II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozását bemutató festménye került a helyére. Az elnöki irodából nyíló Munkácsy-terem a Parlament legjelentõ- sebb mûtárgyának otthona. A Párizsban élõ mester "Honfoglalás"[48k] címû alkotása eredetileg a képviselõházi ülésterembe készült, de nem csupán az akusztikai okokból megemelt elnöki emelvény miatt nem került oda. Számos honatya kifogásolta ugyanis, hogy Munkácsy Mihály gyõzedelmes alávetés helyett békés üdvözlésként ábrázolta a honfoglalók és a vízzel, földdel megjelenõ õslakosság (a nemzetisé- gek!) elsõ találkozását. Csak a húszas években került végül a kép mai helyére.Az Országgyûlési Könyvtár
Nincs a világon parlament, amelynek ne lenne saját könyvtára. A jó döntések szakmai fedezetéhez rengeteg információ kell, s mivel az Országgyûlési Könyvtár ezt szolgáltató apparátusa a képviselõk szá- mánál jelentõsen több olvasó tájékoztatására képes, így e pompás intézmény egyben országos szakkönyvtárként mûködik a jogtudo- mány, a legújabbkori történelem, az ENSZ-kiadványok és természete sen a parlamenti könyvészeti anyag területén. Itt található az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja is. (Az Országgyû- lés iratait saját levéltára kezeli.) A mintegy félmilliós állomány haszná- latát számos modern információs rendszer segíti. A hatalmas olvasó terem a fõemeleti Vadászterem alatt helyezkedik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése